Néha …

“Néha hajlamosak vagyunk kétségbeesni, mikor a személy, akivel törődünk, elhagy… de az az igazság, hogy ez nem a mi veszteségünk, hanem az övé, mert ő veszti el azt az embert, aki soha nem mondott volna le róla.”

(Müller Péter)

Hitvallás a másokkal való kapcsolódásomról

10388192_758668984170722_5023727146122772727_n

 

Te és én kapcsolatban állunk, ami fontos nekem, és szeretném fenntartani.   Mindegyikünk önálló lény, egyedi szükségletekkel, és jogunk van megkapni mindazt, amire szükségünk van.

  Amikor neked nehézséget jelent megkapni, amire szükséged van, őszinte elfogadással meghallgatlak, hogy hozzásegítselek a saját megoldásaid megtalálásához, ahelyett, hogy az enyémektől függj.   Tisztelem továbbá ahhoz való jogodat, hogy szabadon válaszd meg hitedet és alakítsd ki értékrendedet, ha azok különböznek is az enyémektől.   Ha a tetteid nincsenek összhangban az én szükségleteimmel, nyíltan elmondom, hogyan hat rám a viselkedésed, bízva abban, hogy eléggé tiszteled érzéseimet ahhoz, hogy megpróbálj változtatni azon, ami számomra elfogadhatatlan.   Ugyanígy, ha az én tetteim elfogadhatatlanok neked, remélem nyíltan és őszintén elmondod, hogy változtathassak rajtuk.

Ha egyikünk nem képes változtatásra, és sértjük a másik érdekeit, ismerjük el, beszéljük meg és oldjuk meg együtt a konfliktus anélkül, hogy bármelyikünk erővel győzne a másik kárára. Tiszteletben tartom a szükségleteidet, de a sajátjaimat is tisztelnem kell.   Azt szeretném, ha olyan megoldásokat találnánk, amelyek mindkettőnk számára elfogadhatóak, hogy mindketten győzzünk.

Ilymódon mindketten fejlődhetünk, kielégítve személyes szükségleteinket.   Ha ezentúl egy egészséges kapcsolatban, békében élünk, egymást jobban fogjuk tisztelni, szeretni.

Dr. Thomas Gordon

Kép: Michael Grab – Kövek egyensúlyban

Én csak mondom …

234

“Ha én azt mondom valakinek, hogy szeretlek, nagyon szeretlek – ezt én nem tudhatom. A saját érzelmeim megítélésében nem vagyok kompetens – ezt a másik tudhatja…. Ha egy nőnek azt mondom, hogy nagyon szeretlek, ő tudja, hogy ez igaz, vagy nem, nem én. Mert ha könnyebb velem az élete, ha szabadabban él, ha jobban el tudja viselni az élet terheit, akkor szeretem. Ha rosszabbul él velem, ha bűntudatosabban él, ha mindenféle terhei megnövekednek mellettem, akkor nem szeretem. De ezt ő tudja eldönteni, nem én. Én csak mondom. És ez viszont is így van. Azt mindig a partner tudja, hogy szeretik-e vagy nem.” (Popper Péter)

Szerintem pedig nincs jó és rossz kapcsolat, csak jobb és rosszabb …

10931364_897453386956177_140842083367492764_n

“Egy rossz kapcsolatból kimenekült ember ritkán talál magának másik társat. Nemcsak azért, mert sérült, hanem azért is, mert torz még a lelke. Hordozza még a ki… nem hevert méltatlanságok nyomait. Hosszú ideig még “nem ő”. Meg van nyomorítva. Rajta vannak egy rossz tekintet torzító bélyegei. Gyanakvó. Férfi- vagy nőgyűlölő. (…) Először is, föl kell dolgoznod a múltat. Ez nem csak azt jelenti, hogy a sebeknek be kell gyógyulniuk, s a léleknek ki kell hevernie a bántások fájdalmas emlékeit, de főleg meg kell vizsgálnod mennyit rontott benned az elmúlt kapcsolat. Meg kell szabadulnod egy rossz igézet hatásától. Le kell tépni azt a torz maszkot, amit egy rossz viszony rád sütött. Meg kell találnod igazi arcodat. És, főleg, vissza kell nyerned az erődet! Ez a másik fontos tapasztalat: egy lélekrontó kapcsolatban mérhetetlen sok energiát veszíthetsz. Olyan világból, ahol nem szerettek vagy rosszul, önzőn “szerettek”, fáradtan kerülsz ki. Kimerülten.” (Müller Péter)

 

 

Márai Sándor: Az utakat sokáig nem érti meg az ember…

Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó tavaszi erdőbe. Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon az, utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van . Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.