Üres bölcsőt ringat a Hold fénye
S mindig ez a mese vége
Apa, mikor jössz? Fiam, mennem kell
Az élet csupa kötelesség
De sokat leszünk együtt még
(Sztevanovity Dusán)

Minden hónapban
egy napom a tiéd.
Előtte éjjel azon gondokozom,
mit tehetnék érted
azon az egy napon.
Beszélnem is szabad,
de csupa csacskaság
hagyja el ajkamat.
Látod most is zavarban vagyok.
Valami szépet
szeretnék adni neked,
( most csak én adhatok)
ami enyhíti fájdalmadat,
amitől érzed,
hogy érdemes élned.
Csak a szememmel
érinthetlek.
Mosolyogj egy kicsit,
de ne nevess ki, kérlek.
Elmesélem neked, hogy
néha a tükör
előtt állva nézegetem
szememet,
nagyra nyitom,
kacsintgatok,
meg hunyorgok is vele.
Vajon mikor mit üzenek véle?.
Micsoda bolondság.
Pedig te már csukott szemmel,
szavak nélkül is érzed,
hogy melletted vagyok,
minden percben féltlek.

…melegítem szobád,
melegítem ágyad,
minden vár itthon,
ez a te házad …

MoMo
2010. március 02.

„Meghatódom érzelmeimtől. Akármi történik, amint ránézek, megszólal bennem a hárfa, áram cikázik keresztül rajtam a talpamtól az ölemen át a fejem tetejéig, megremegtet, elgyengít… „

„Ha azt hiszed, hogy ismersz, hát elárulom,
nekem több ujjam van, mint ahány barátom.”

Ülünk egymás mellett a padon.
Ülünk egymás mellett némán, hallgatagon.
Ő nem szól hozzám, és én se szólok néki.
– Mért kell a csüggedtnek búsan – mégis élni? –
Nem szólok hozzá, bár tudom, hogy szerelme,
Hallgatok mellette, bár tudom, a lelke,
A lelke-szerelme csupán értem ég,
S azt is tudom, hogy meg fog siratni még.

„Minden kapcsolat azért jön létre, hogy minél többet
megtudjunk saját magunkról.”
(Shirley MacLaine)