Nem haltam meg,
Csak ezentúl,
Mindig egyedül ébredsz
S nem leszek Veled éjszaka,
Amikor álmodból sírva rettensz

Nem haltam meg,
Csak ezentúl
Nem csókolom a könnyed
Ha terítesz, elég lesz egy tányér is
S már sosem lesz közös ünnep

Nem haltam meg,
Csak ezentúl
Ne félj! Ne hulljon a könnyed
Mert láthatatlanul követlek én
S ezentúl örökre így lesz

„…nem számít, hány szilánkra tört a szíved:
a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod…”

/Paulo Coelho: Dolgok, amiket megtanultam az élettől/

„Lefekvés előtt nekünk, felnőtteknek
is mesét kellene hallgatnunk, hogy
könnyebb legyen az álmunk?”
/Ferenczy Klára/

Egy tenyérből másikba. Billeg
le-fel a fél világ velem.
Hát méregess – óvjál te jobban,
mint magam megőrizhetem.

Tenyeredből a tenyeredbe –
alig érinthet bármi más.
Ha senki, te tarthatnál vissza
egységbe zártan, így vigyázz,

így félj, ítélj, emberré rendezz:
széthulltam volna védtelen.
Maradj meg, óvj annál is jobban,
mint magam megőrizhetem.

Olyan ez a délután,
mintha csak kék hangok
lennének egy zongorán
és én csak egy,
egyetlen egy
billentyűt ütögetek,
mert most ez tetszik,
ez a szilvakék bongás.