Kék madár

Kicsi lány felment a hegyre,
magányra vágyott, égi szeretetre.
A cédrus már várta,
odakuporodott hát hozzája.
Behunyta szemét, várta a csodát,
magába szívta az ősz összes illatát.
Két kezét az égnek kitárta.
A hajnali fagy felengedett,
potyogtak, halkan zizegtek a falevelek.
Valami puha-pihe érintette meg.
Szíve nagyot dobbant,
könnyes lett a szeme.
Madártollak potyogtak a kezibe.
Felpillantott a fára,
meglátta, milyen
egy kék madár halála.

MoMo
2010. október 31

Az egész világ egy mese

Én szóltam,
az egész világ egy mese.
Mindennek arca van,
… csudi édes a világ vele.
Puha és pihe
a nyuszifülnek,
kemény és érdes
a meggyfatörzsnek.
Mindennek szeme van,
lelke van,
néznek, látnak, megérintenek.
Beszélsz és visszabeszélnek.
Mosolyogsz és visszamosolyognak.

Én szóltam,
az egész világ egy mese.

MoMo
2010. május 27.

A boldogságot csak az bírja el …

‎”A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá…, aki másnak is ad belőle.
Mert amikor bennünket elküldtek, az útra bocsátó hatalom így szólt: Rád bízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit, segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy, mint magadra, és ne hagyd a sötétségben elmerülni, amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. Az egész világ a tiéd. Szabad vagy a kövektől az éterig. Ismerd meg. Hódítsd meg, senki se tiltja, de jaj neked, ha magadnak tartod. Amiből másnak nem adsz, legyen az arany, iszappá válik, legyen szent fény, átokká válik.
Elbocsátlak téged is, mint mindenkit: felelős vagy minden emberért, aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg. Most eredj és élj, mert a világ a tied.” Hamvas Béla

Édesanyámnak

Nem tudlak kívülről nézni, mert belőled vagyok…

Elgondolkodom néha… igen, belefér mindennapomba…, hogy milyen édesanya szerettem volna lenni?

Elmondom én, mint Te, édesanyám, ilyen édesanya szerettem volna lenni. …. és nem biztos, hogy sikerült volna…talán következő életemben kiderül…

Emlékszel, amikor pici koromban az ócska mosógép tetején törölgetted, puszilgattad lábujjaimat, ők voltak a borsószemek és én voltam a Te borsószemkirálykisasszonyod…. szép emlékek Nekem és talán Neked.

Azóta is szeretem a borsószemeket, mert mindig eszembejut, hogy én vagyok a királynőjük… elhitetted velem… bizony…

Ugye ugye, hogy nem is tudjuk, hogy egy egy mondatunkat, nézésünket, cselekedetünket milyen emlékként őrzi valaki…. Sok mindent őrzök Tőled.

Hisztis kislány voltam, bizony világkörüli útra is elindultam…. gyakran…

Utána…. bár alig voltam négy éves… de sajnáltalak, hogy hogy lehettem ilyen kegyetlen…. nem tudom, hogy ez a gondolat akkor hogy született meg a kis agyamba… de akkor ott felfogtam, hogy most rosszalkodtam….

Amikor serdültem- fordultam, próbáltál nevelgetni… több kevesebb sikerrel, mert hogy öntörvényű, akararos voltam, …vagyok. Hagytál szabadon , úgy szerettél. Persze, hogy féltettél…. tudom, de hittél és biztál bennem…. rosszaságot is cselekedtem talán, … de nem ártottam tudatosan senkinek…. A tudattalan cselekedeteimet meg csak megbocsájták odafennt nekem….

Tanulhattam szabadon, érezhettem szivemben a világot, az embereket, az érzéseket… tudtad, hogy így jó nekem.

Felnőtt lettem… legalábbis azt mondták az okosok, hogy 18 éves kor után jön a felnőtt kor…. vagy felnőttkór?… már nem is tudom….

Valóban … a növésem függőlegesen megállt, vizszintesen sajnos azóta is változó tényező…. :-)

Most eszembejut, amikor a tükörbe hasbehúzva nézem magam, rámpillantasz és már mondod is, ki nem hagyhatnád…, hogy most hiztál egy kicsit… és akkor összemosolygunk ezen a talán semmi jelentősége mondaton…

Szeretem az együtt nevetgetéseket…

Ma is próbálsz nevelgetni … persze csak kis dolgokba és csak néha…. Tudod… a mosogatócsap,a száraz kenyér, a pókháló …. meg a többiek… és ilyenkor leintelek, hogy hagyjál légyszi,… és Te szótfogadsz nekem…Két tüzes jegy …

Amikor sirdogálok… elbújok előled… tudom, hogy tudod…

Ha bántottalak bocsáss meg nekem… Próbálok én jó lenni, de nem mindig sikerül…

Esténként benézek Hozzád, csak egy percre, hogy minden rendben van e… és örülök, mikor látom, hogy 72 éves édesanyám nyomogatja a gépet….

Füleden fejhallgató, vagy fejeden füllhallgató… ismerőssel skypolsz, beszélgetsz…

Nem tudom elmondani, hogy milyen érzések… hogy nem azt kell hallgatnom, hogy most ez szörnyű, az rossz, kevés a nyugdíj, fáj a lábam…. pedig ezek is igazak… de mással foglalod le magad…

Tűnődöm néha, hogy honnan ez a nagy nyugalom Benned… azt hiszem a hited…, az segített sok mindenben Neked.

Most elfogytak a szavak… érzések maradtak…

Születésnapomon köszöntelek Tégedet, áldást mondok, hogy nekem küldtek édesanyának az égiek…

MoMo

2008. december 18

… ha majd összemegyek, talán bölcsebb is leszek…

Vajon mindenki elfogult az édesanyjával?… ez most csak eszembejutott…

többé már nem öleltelek

„miből fogom tudni, hogy mennem kell?
érezni fogod drága, érezni fogok .. „

és menni kellett
jött a mentő
utolsó mosoly az arcodon
percekké zsugorodtak a napok
elvették tőlünk az időt

megyek hozzád újra
és újra
amíg lehet…

a buszon, a héven
semmit nem éreztem
mintha egy más világ felé utaznék
gyűlölöm ezt a kórházat
kietlen helyen
iszonyú kocka
szomorú
szitál a köd,
minden láthatatlan
vagy csak én nem
látok semmit …

fehér köpeny ágytakaró
nem mondhatom
hogy „csudijó”
pedig hogy szeretted ezt a szót

a szomszéd beteg folyamatosan
beszél hozzám
néha hümmögök
becsapom szegényt hogy
hallgatom és figyelek
nem érdekel semmi
számomra megszűnt a világ
és benne én is

a paraván
te és én
már arcodat sem láthatom
mozdulatlan fekszel
kezem a testeden
órák telnek el
végesnek tűnik a végtelen

minden percet, pillanatot
veled szeretnék tölteni
amíg lehet
nem nézek semmit
csak téged
néha nyitott szemmel
néha humott szemmel
se szó, se hang,
csak a lelkek csendje ez

akkor ott nem fájt semmi
mert még ott voltam
veled

hazafelé
igen hazafelé
megszakadt az a szív
többé már nem ölelhetlek

többé már nem öleltelek

2012.12.13.