„miből fogom tudni, hogy mennem kell?
érezni fogod drága, érezni fogok .. „

és menni kellett
jött a mentő
utolsó mosoly az arcodon
percekké zsugorodtak a napok
elvették tőlünk az időt

megyek hozzád újra
és újra
amíg lehet…

a buszon, a héven
semmit nem éreztem
mintha egy más világ felé utaznék
gyűlölöm ezt a kórházat
kietlen helyen
iszonyú kocka
szomorú
szitál a köd,
minden láthatatlan
vagy csak én nem
látok semmit …

fehér köpeny ágytakaró
nem mondhatom
hogy „csudijó”
pedig hogy szeretted ezt a szót

a szomszéd beteg folyamatosan
beszél hozzám
néha hümmögök
becsapom szegényt hogy
hallgatom és figyelek
nem érdekel semmi
számomra megszűnt a világ
és benne én is

a paraván
te és én
már arcodat sem láthatom
mozdulatlan fekszel
kezem a testeden
órák telnek el
végesnek tűnik a végtelen

minden percet, pillanatot
veled szeretnék tölteni
amíg lehet
nem nézek semmit
csak téged
néha nyitott szemmel
néha humott szemmel
se szó, se hang,
csak a lelkek csendje ez

akkor ott nem fájt semmi
mert még ott voltam
veled

hazafelé
igen hazafelé
megszakadt az a szív
többé már nem ölelhetlek

többé már nem öleltelek

2012.12.13.